2015. november 22., vasárnap

Kakaóhabos mézes-krémes


Ez a süti nem a klasszikus mézes-krémes, annál egyszerűbb, de nagyon finom. A felhő szelethez hasonlítanám, csak kevesebb tejszínhabbal készül, és a tejszínbe kakaópor kerül. Egyetlen baj van vele, várni kell egy éjszakát, hogy meg tudjuk kóstolni, mivel a mézes lapoknak puhulni kell. (Nálunk ezt nem sikerült kivárni, éppen ezért előre gondolkodtam és nem egyben tettem a tetejére a felső mézes lapot, hanem már felszeleteltem. Így könnyen szeletelhető volt már az elkészítés után, bár a lapok még kemények voltak, de ez a családot nem zavarta. :D )


Mézes lapok

Hozzávalók:


  • 35 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 8 dkg vaj
  • 2 egész tojás
  • 2 ek. méz
  • 1 kk. szódabikarbóna
  • csipet só
A lisztet a szódabikarbónával, a csipet sóval és a porcukorral elkeverjük, belekockázzuk a vajat, kicsit összemorzsoljuk, majd beletesszük a 2 egész tojást, és a 2 ek. mézet, alaposan összegyúrjuk a tésztát. Fóliába csomagoljuk és kb. fél órát pihentetjük. Addig elkészítjük a főzött krémet. Pihentetés után 2 felé osztjuk a tésztát, és két vékony lapot nyújtunk belőle, sütőlapra vagy tepsi hátuljára helyezzük, villával megszurkáljuk és 200 fokos sütőben kb. 8 perc alatt szép barnára sütjük. Sütőpapíron is nyújthatjuk, akkor könnyebben tudjuk a sütőlapra helyezni.




Krém 

Hozzávalók:

  • 1 l tej
  • 2 cs. vaníliás pudingpor
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 3 ek. rétesliszt
  • 3 tojássárgája
  • fél vaníliarúd kikapart belseje
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
A pudingport összekeverjük a rétesliszttel, a 2 cs. van. cukorral, majd kicsi hideg tejjel csomómentesre keverjük. A tejben kézi habverővel elkeverjük a 3 tojássárgáját, majd beleöntjük a pudingos-lisztes tejet, a vaníliarúd kikapart magjait is beletesszük, és folyamatos kevergetés mellett sűrű krémet főzünk belőle. A vajat a porcukorral kihabosítjuk. Majd a teljesen kihűtött krémbe habverővel belekeverjük a porcukros vajat.



Kakaós tejszínhab

Hozzávalók:

  • 2 dl cukrászhab
  • 1 púpozott evőkanál holland kakaópor
A tejszínt kemény habbá verjük a kakaóporral. (A cukrászhab tartalmaz cukrot ezért nem kell bele külön cukrot keverni, ha habtejszínből készítjük, akkor cukrot is teszünk bele.)

Összeállítás:

Az egyik mézes lapra rákenjük a vaníliás krémet, majd arra a kakaós habot, végül ráhelyezzük a másik mézes lapot. 1 éjszakát hűtőben pihentetjük, hogy megpuhuljanak a lapok. (Én előre felszeleteltem a felső lapot és úgy helyeztem a tetejére, hogy a szeletelés másnap könnyebben menjen.) A tetejét porcukorral meghintve tálaljuk, de akár csokimázat is készíthetünk rá.















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése