2015. november 8., vasárnap

Palócleves



Az egyik kedvenc levesünket készítettem tegnap ebédre, a palóclevest. Az eredeti recept szerint ürühúsból készül, de elkészíthetjük másfajta húsból is, én például sertéslapockából készítettem most, de szoktam marhahúsból is főzni.

A legenda szerint Mikszáth Kálmán tiszteletére kreálták az egykori István Főherczeg Szállodában Pesten. Gundel János készítette az általa igen tisztelt író számára az első palóc levest 1892-ben, aki ugyancsak szerette és tudta élvezni az asztal örömeit, s gyakorta megfordult barátaival a szálloda különszobájában. Azon a bizonyos téli estén az ünnepi vacsora fényes vendégei, kik magánfogatokkal vagy fiákeren érkeztek, első fogásként az újonnan kreált levest kapták. Persze mindenki félszemmel Mikszáthot figyelte – az eledel keletkezésének híre hamar elterjedt –, mit szól a múzsa az újfajta leveshez. Nos, az író kétszer is szedett a tálból, s bizonyára nem csak udvariasságból. Pedig receptjében és készítési módjában nincs semmi úri rafinéria, amint el is várjuk egy ilyen paraszti elnevezésű, egyszerű levestől. (Forrás: ujszo.com)

A palóclevest mindenki másképp készíti, az én receptem a következő:

Hozzávalók:


  • 50 dkg sertéslapocka
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. zsír (vagy más zsiradék)
  • só, bors, őrölt kömény
  • őrölt fűszerpaprika
  • 2 kisebb sárgarépa
  • 1 kisebb szál petrezselyemgyökér
  • 3 szem krumpli
  • 30 dkg zöldbab
  • tárkony (az eredeti recept szerint kapor)
  • 2-3 kisebb babérlevél
  • 1 kis pohár tejföl (175 g) + 1 ek. liszt

Elkészítés:

A húst kis kockákra vágjuk,  a vöröshagymát és a fokhagymát szintén felaprítjuk. 



Kicsi zsiradékon a vöröshagymát megdinszteljük, majd beletesszük a fokhagymát és a húst. 



Kifehéredésig sütjük a húst, majd meghintjük sóval, frissen őrölt borssal, őrölt köménnyel, fűszerpaprikával (én most "megbolondítottam" egy kis füstölt fűszerpaprikával is, nagyon jót tett neki) és egy kevés vízzel felöntjük. Tulajdonképpen egy pörköltalapot készítünk. 



Amikor már majdnem megfőtt a hús, akkor felengedjük vízzel, és beletesszük a zöldségeket (amiket előzőleg megtisztítottunk és felaprítottunk), a tárkonyt, babérlevelet, és ha szükséges még sózzuk, ízlés szerint ízesítjük.




Ha megpuhult a hús és a zöldségek egy tejfölös habarást készítünk rá. 



Egy ek. lisztet csomómentesre keverünk egy kis pohár tejföllel, majd a leves levéből rámerünk egy kicsit a hőkiegyenlítés miatt, azt is alaposan belekeverjük a tejfölbe, majd visszaöntjük a levesünkbe, jól elkeverjük, forralunk rajta egyet és tálalhatjuk is a levesünket. 



Jó étvágyat kívánok hozzá! 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése